Napló - 2. nap
2010.03.18. 21:26 horncsibe4 | 1 hozzászólásA mai napot közösen a Saci és Teremy csibével a Bécsi kapunál kezdtük. Ide többé-kevésbé mindenki odatalált előbb vagy utóbb.
Na lássuk, szóval a Bécsi kapu. Az eredeti terv az volt, hogy minden egyes csibe kap egy-egy borítékot és a benne található feladatokat megoldja. Hát ez nem így történt, mert nem volt túl megfelelő az időjárás a várban való flangáláshoz. Így hát úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk a másik három csibéhez, akik már a Nemzeti Galériában szorgosan dolgoztak.
Egy rövid séta után megérkeztünk a Nemzeti Galériához, ahol George (istvánka kedvéért) kiosztotta a feladatlapokat. Párokba oszoltunk és megkezdtük a lap kitöltését. A feladatra a patrónusok 2 órát szántak, de még aki lassan is dolgozott annak is sikerült 1½ órán belül befejeznie azt.
Ekkorra a Nap egészen kisütött és jó pár csibe - esetleg család - fotó után elkezdtük az előbb említett borítékos feladatot. Ezt úgy oldottuk meg, hogy az elején kis csapatokban dolgoztunk, majd később a csibe együtt foglalatoskodott a kérdésekkel.
Ezt is hamar kivégeztük ezért úgy döntöttünk, hogy épp ideje elindulni a moziba; ugyanis már előre kinéztük az Alice In Wonderlend című filmet. Már megvenni készültünk a jegyeket, amikor közölték, hogy ebben az időpontban, 3D-ben, csak angolul, felirat nélkül játszák. Úgy döntöttünk tehát, hogy várunk egy órát és megnézzük ugyan nem 3D-ben, de magyarul. Szerintem mindenki ”felhőtlenül és nagyon jól” érezte magát.
A holnapi nap elég mozgalmas lesz: Labirintus, Hadtörténeti Múzeum stb…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.